• Isten hozta
    Isten hozta

    Isten hozta

    Az én városom, Dunaszerdahely helytörténeti portálon!

    2012. június 22-én indult helytörténeti portálunk célja egyértelmű: sajátos választ akarunk adni a körülöttünk élő emberek számára, hogy mit jelent magyarságunk, mit jelent a gyökerekhez való kötődés, az identitásnak ezek a szálai hogyan is határozzák meg a mi magunk, de főképp gyermekeink jövőbeli életét, boldogulását. Múlt nélkül nincsen jövő, szokták mondani. Mi ezt a múltat akarjuk a kedves szöfröző előtt feltárni, megmutatni. Jelként felemelni...

    Elolvasom a legújabb bejegyzéseket!

     

  • Várjuk a segítségét!
    Várjuk a segítségét!

    Várjuk a segítséget!

    Dunaszerdahely emlékeit kutatjuk!

    Sajnos mindig kevesen vagyunk, és hogy jó munkát, mindenki számára értékeset hozzunk létre, ahhoz az Ön segítségére is szükségünk van. Keressük Szerdahely még ma is fellelhető emlékeit - képeket, képeslapokat, dokumentumokat, régi újságokat (pl. Csallóközi Lapok, Csallóközi Hírlap), tárgyi emlékeket stb. Ha tud, vagy szeretne segíteni, kattintson a lenti gombra!

    Igen, segítek!

     

  • Ön mire emlékszik?
    Ön mire emlékszik?

    Ossza meg emlékeit!

    Ön mire emlékszik? Írja meg nekünk!

    Sokan visszaemlékeznek még a régi városra, az egykor itt élt emberekre. Az emlékek elő-előbukkannak. Írja meg nekünk ezeket, még ha csak pár sorban, gondolatfoszlányban is. Segítse így is a munkánkat!

    Szeretnék pár sort küldeni

     

  • Küldjön hírt, programajánlót!
    Küldjön hírt, programajánlót!

    Küldjön hírt, programajánlót!

    Írjuk meg együtt a közös szerdahelyi eseménynaptárt!

    Sokszor kellemetlen, hogy nem tudunk egymás rendezvényeiről, programjairól. S milyen jó lenne, ha mindezt végre egy helyen tudnánk megnézni.

    A jobb oldalsávban található eseménynaptárral ez lenne a célunk. Azonban hogy minél színesebb és gazdagabb legyen ez a programajánlat, bizony szükségünk van arra is, hogy minél többen elküldjék programajánlókukat!

    Hírt,  eseményajánlót küldök!

     

Dunaszerdahely történelmi blogja | Korok, gondolatok

FELHÍVÁS – Segítsen Ön is Dunaszerdahely fotókrónikájának összeállításában

Kedves dunaszerdahelyiek! Városunk történetével kapcsolatban már számos kiadvány látott napvilágot – 2015 végére azonban A fénnyel írt város – Dunaszerdahely fotókrónikája 1880–1980 címmel egy olyan rendhagyó nagy album megjelentetését tervezzük, amelyben a település történetét fénnyel írva, azaz régi fotók segítségével szeretnénk az olvasók elé tárni.
Az egyedi szempontú, összefoglaló, nagy képes album célja, hogy 1880-tól kezdődően több száz szemet gyönyörködtető fényképen keresztül megmutassa Dunaszerdahely egykori mindennapjait, épületeit, kulturális, gazdasági életét, illetve sporttörténetét, és természetesen lakóit, azok életét.
Az 1880 és 1980 között készült felvételek segítségével így nem csak a politikatörténet egyes momentumaival, a városkép már jól ismert felvételeivel fogunk találkozni, hanem családtörténeti érdekességekkel, személyes portrékkal, életképekkel is – a mindennapok múltba tűnt pillanataival.
S végre lehetőség nyílik az eddig nem publikált képek közlésére is, melyeket az ezzel foglalkozó dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Adattár gyűjtött, s gyűjt össze.
A nagyméretű, 400 oldalas, keménytáblás, krétapapíron megjelenő kiadványba kerülő felvételek mindegyike magyarázó szöveggel lesz ellátva, emellett történelmi felvezetők, időrendi táblák, térképek, kislexikon, történelmi ki kicsoda stb. segíti majd a könnyebb tájékozódást.

Ebben a munkánkban kérjük most is az Ön segítségét!
Keressük továbbra is a régi felvételeket, családi fotókat, képeslapokat, amelyek egykor itt, Dunaszerdahelyen készültek, s melyekkel együtt hozzájárulhatunk egy árnyaltabb, családiasabb városkép megjelenítéséhez. Az albumban természetesen a képek tulajdonosainak a nevét is közöljük.
A képek gyűjtését és digitalizálását továbbra is Nagy Attila helytörténész (illetve a Csaplár Benedek Adattár) koordinálja.

Legyen az Ön segítségével színesebb városunk múltja!

Kapcsolat, információ:
Nagy Attila helytörténész,
0905 278764, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

A Dunaszerdahely képes múltját feltáró gyűjtés támogató partnerei:
Dunaszerdahely város önkormányzata, Csallóközi Múzeum, Római Katolikus Egyház – Szent György plébánia, Dunaszerdahelyi Református Egyházközség, Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség, Dunaszerdahelyi Evangélikus Egyházközség, Biró Márton Polgári Társulás, Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet, Pázmaneum Polgári Társulás, Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.

 

Elfeledett temetők elfeledett sírhantjai



Korábban már foglalkoztunk temetőkkel, azok históriájával, sok esetben hányatott sorsukkal. Így a régi szerdahelyi temetővel, amelynek egykori sírjelei szinte teljesen eltűntek, vagy a nemrégiben jobb „sorsúvá lett” sikabonyi hadifogoly-temetővel. Ha azonban belegondolunk, nem látni a mostani csallóközi temetőkben középkori, avagy akár az 1600-1700-as évekből származó sírjeleket. Ennek több oka is van, de elsőnek az enyészetet kell említeni. Aztán persze számtalanszor megtörtént, avagy meg is történik, hogy a régebbi sírra temetkeznek, fejfáit, kőkeresztjeit eldobják, összetörik, félre lökik. Nem ritka az sem, hogy a régi temető helyett újabba kezdenek el temetkezni, s a régi temető holléte a feledés homályába merül.
Ráadásul nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hajdanán a Csallóközben 300 (!) település volt található – s ezek szinte mindegyike rendelkezett külön sírkerttel. Aztán a falvak, városrészek egymásba olvadásával elfelejtődött, az építkezések „áldozatává” lettek a korábbi sírhalmok, temetők. Kissé groteszk, nem is túl régi példája ennek a nagymegyeri hadifogoly-temető, amelynek területén ma házsorokat találunk.
Ma már a templomok körül is alig találunk temetőket, pedig a régi korokban bizony a leginkább ide temetkeztek az ősök. Így merült teljesen feledésbe a szerdahelyi, Szent György-templom körüli „Öreg temető”, a Szentfundus is, ahová 1780-ban temettek utoljára, megnyitva egyúttal az „új” (s mára ugyancsak teljesen elfeledett, beépített) újfalui temetőt. A szerdahelyi „Öreg temetőről” ezért írt szinte szenzációként a Csallóközi Lapok egyik 1928-ban közölt cikke: „Középkori temető nyomaira akadtak Dunaszerdahelyen. A dunaszerdahelyi róm. kath. templom környékén a Breuer Salamon-féle ház lebontása közben egy középkori temető nyomaira bukkantak. Eddig számtalan csontvázat ástak ki és a csontok mellett a XII–XIII. századból eredő különféle tárgyakra akadtak.”
Vagy Néhány somorjai síremlékről címmel ad tudósítást a Csallóköz 1910. november 27-ei számban a (mára ugyancsak elfeledett) dunaszerdahelyi helytörténész, Reininger L. László, megírva, hogy a somorjai sírkert milyen sok szép emléket őrzött meg az utókor számára. „A XVI. századtól kezdve találunk a somorjai temetőben síremlékeket – írja –, amelyeknek nagy része feliratuk érdekes tartalmánál fogva rendkívül becses, de sajnos, nem törődik senki sem velök.
A siremlékek közül kétségkívül legérdekesebb egy már-már megsemmisülni készülő szoboralakú siremlék, amely egy hadvezért ábrázol pajzzsal a kezében, rajta a Rogendorf osztrák nemesi család cimere diszeleg.
Ugyan ki ne hallott volna Rogendorf Vilmosról, a hires osztrák hadvezérről, aki két izben is ostromlotta Budát, míg végre őt is kezdte ostromolni az ázsiai kolera: Így kénytelen volt visszafordulni Budáról és megpihenni utközben Somorja városában, ahol nemsokára kivégezte a halál. Somorján temették el. Csak sirkövének maradványai hirdetik emlékét e felirattal MDXLI. – VII. – XXIII.
Nemsokára azonban az enyészet hatalmába fog kerülni Rogendorf sirköve.
A XVII. századbeli sirkövek már gyakoribbak. Ezeknek a feliratai még nagyon is kezdetleges kőfaragói munkákra vallanak, de a stilusuk annál érdekesebb. Ime, egyet be is mutatok:

IT FEK SIK
AZ NEMES NAGI,
SOMBATPE ES IVD
ITASON ISTEN EZ
VILAGBUL KISOL
ITAN KYSASSON
NAPAN ETAT, SSY.
19 : ANO.
1645
OLT NEMES KIS
MARTONNAR KETVES
HAZAS TARSA.

A XVIII. században nagyobbára vasból készitettek siremlékeket, amelyek mind művészi alkotások.
Különösen egy 1730-ban készült kereszt figyelemre méltó, finom lakatos munkával. Ezeket a rozsda tönkre fogja tenni. Egy kettőre eltehetnének a városi levéltárba, az utókor részére.
A mult századbeli sirkövek már a mai korbeliekhez hasonlitanak, de vannak régi alakual is. Mint pld. Kecskés Károly városi főjegyző avagy batsfalvai és keszőlczési, Rudnyák Lajosné Rübszan Erzsébet, cs. k. ny. őrnagy nejének sirköve. Valamint gyönyörű, monumentális siremléke áll fenn a mult század elején elhunyt Nyeregjártó József városi tanácsnoknak és Loszkandl József kalmárnak.”
A cikk folytatásában Reininger azon kesereg, hogy, úgy látszik, sok műemléknek is számító sírjel, a teljes érdektelenség okán, az enyészeté lesz.
A Dunaszerdahelybe beépült egykori tejedi temető is értékes sírokat rejtett. Ugyanis ez is megszűnt, ráadásul ma kutyasétáltató van a helyén. A Bősi út és az Állomás utca által határolva, a bősi felüljáró „tövében” helyezkedik el ez a többszáz éves temető, melynek központi keresztjéről is ír a vizitáció, említve, hogy a tejedi közösség emelte azt. A szerdahelyi Antal András krónikás is írt róla a városi krónikában:
„A volt tejedi temetőben található sírfeliratok:

Nes és Nzes
Ágh János meghalt 1823 április 14 életének 71 esztendejében
Ágh Jánosné szül (olvashatatlan) Terézia
1825 március 4-én életének 63 esztendejében múla
ki e világbul. Úr Isten kegyelmezzen nekik!
Csaplár Ignác 58 éves jámbor élete után
6 kiskorú körében nyugszik itt. + 1849 aug. 5.
Gyászolják: Dobos Erzsébet 32 évig hű neje
Mihál, Gáspár, Veronika gyermekei

Petényi Albert szól 1796
meghalt 1876 jan.31 én
gyászolva nejének és gyermekeinek mély fájdalmára.

Ezenkívül itt olvashatjuk Petényi Gáspár, Varga Sándor, Bazsó Ignác, Németh Jánosné szül. Bazsó Viktória, Bazsó Péter, Bazsó Márton, Bazsó Alajos, Bazsó Ignácné szül. Bély Julianna, Bazsó Vincéné, Bazsó Vince, Gódány Ferencné, Sperkó Zoltán, Gaál István és Takács Albert nevét.”

Ides virem, lölköm háza



Ezúttal Dunaszerdahely legelső lapjából, az 1900-ban indult Csallóközi Lapokból merítettünk egy hasonló válogatást, amelyet 1904-ben közölt ott Baranyay József felelős szerkesztő a maga, valamint a lap olvasói gyűjtéséből. A Csallóköz néprajza közleményei között megjelent Tájszók „e csemegéi” reméljük, ismét mindannyiunk számára derűs pillanatokkal szolgálnak. Hiszen végre mi is megtudhatjuk, mi az ördöglova Kamocsán, avagy miért is nem volt igazi a követválasztás például Gúta környékén, ha nem volt pukkanó bor, meg pántlikás szivar.
A közölt listában szokásunkhoz híven az eredeti (noha helyesírásilag hibás) alakot idézzük!

„Strasser Hermina úrleány gyűjtése Böős. Használják: Böősön.
Otthunka – blúz, derék.
Dokány – kabát. (… e szó Patonyokban, Nagy Lúcs környékén is el van terjedve.)
Hocci – add ide.
Ördöglova – kerékpár. (Kamocsa és Gúta környékén ördöglónak is hívták még az [18]80-as években a körhintának egy primitív alakját, melyet maguk a paraszt legények csináltak oly képpen, hogy leástak egy vastag fát, erre erős szeggel [ördögló-szeg] vizszinesen hosszú rúdat szegeltek ugy, hogy az körben foroghatott, a rúd végére kisefákat kötöttek, s erre ültek a legények, a többiek pedig hajtották. Megjegyzem, ez nem a gyerekek mulatsága volt, hanem idősebb 18-20 éves suhancoké.)
Kalamus – irótoll.

Baranyay gyűjtése
Lityi-fityi – a csekélység kifejezésére. Pl. Lityi-fityi adósság – krajczáros adósság. (Hallottam Nagy-Tanyon.)
Rózombók – pereputty, a familia kicsinyitő kifejezése. (Hallottam Nagy-Tanyon.)
Pap – az asztag betetőzéséhez használt legfelső kéve a kazal ormán.
Sifli – koczkára metélt leves tészta. (Igy nevezik Padányban.)
Bifli vagy borsoska – mézesbábosok süteménye, piskóta féle tészta. (Hallottam Nagy-Tanyon.)
Az mind sifli! – Az mind semmi! A semmibe vevés kifejezésére.
Turkált fodor – A (ruha)fodor egy nemének elnevezése.  (Használják Bogyán.)
Dőzs – zaj, zsivaj. (E szót dőzsöl mindenhol használják, de magát, hogy dőzse csak Csallóközben.)
Tolla neheze – Tolla súlya, csak a tolla nyom. (Használják Padányon.)
Csigeszteni – csikitani, vigasztalni. (Használják Alistál, Padány.)
Pördüködik – pörög, sürög-forog. (Használják Alistál, Padány.)
Hajtovány – hajtot kalács. (Hallottam Nagy-Tanyon.)
Hangyál – hangya. (Nagy-Tany, Szilas.)
El van pettyedve – eltikkadva. (Padány.)
Eszedék – élelem. (Használják Szilason, mikor uriasan akarnak beszélni, vagy írni.)
Füttyű – gyüge, hülye.
Naobb – nagyobb. (A »gy« kilökése. Hallottam Nagy-Tanyon.)
Tizedes – kisbíró. (Nagy-Tany, Nagy-Lúcs, s jórészt egész Csallóközben.)
Pógár – kisbíró. (Gúta, Kamocsa.)
Ifiasszony – czimzés egy neme. Az asszonyságnál valamivel kisebb czimzés, a melyet még 90 éves asszonyra is használják.
Honkorodik – alkonyodik. (Padány.)
Honkolatkor – alkonyatkor. (Padány.)
Elséramóráz – elkésik. (A latin sero – késő és mora – késedelem összetétele. (Padány.)

Mészáros Ferencz Sándor úr gyűjtése M.-Óvár.
Ganczi – tésztanemü étel. (Csinálnak krumpliból, kukoricza lisztből stb., s aszerint nevezik el.)
Gerhely – prósza. (Nagy-Tany vidékén görhöny.)
Bátyó – bátyja.
Mi a patvar! – káromkodásféle.
Rémséges nagy – igen nagy.
Siska – fánk. (Kamocsán, Gútán siskó.)
Té – tej.
Topán – czipő.

Nemes Erzsike úrleány gyűjtése Alistál. (Használják Alistálon, Padányon.)
Rémisztő jó ember – nagyon jó ember.
Hésszu – hosszu.
Meg van czikkadva – arra mondják, aki tréfál.
Beleszúrom a zsebembe – zsebre vágom.
 
Zbóray Ludmilla úrhölgy gyűjtése. (Használják Szerdahely környékén.)
Godémus – hóbortos.
Szőkeképű – fehér képű, fakó.
Olyan mint az írott kép – nagyon szép.
Kivarrottos rékli – hímzett derék.
Retye-mutya – rendetlen.
Ides virem, lölköm háza – beczéző szólások.
Táritopos – széles, ügyetlen, nagylábú.
Nagy benne a természet. – mérges, haragos, indulatos.
Milyen rékmányos a szád. – ételmaradékos.
Karésó ház – szélső ház.
Ekkis gunnyóm van – Egy kis gunyhóm van.
Te krumpligunyó – Arra mondják, ki igen szereti a krumplit.
Felnyüttem a kendert – felszedtem a kendert.”
 

Bűnügyek és gyilkosságok…



Az érthetetlen, felkavaró bűnügyek, de éppenséggel a rablások, lopások is mindig megbotránkoztatták az embereket. Ám egyben vegyes érzéseket keltve bennük, mérhetetlen kíváncsivá is tették őket. Nemcsak ma – évszázadokkal ezelőtt is. Nem csoda hát, ha több ilyen esetet találunk még a korai oklevelek, krónikák sorai között is… Lássunk néhány érdekeset!
Egy 1336-os oklevélben, ahol Szerdahely környékének leírását olvashatjuk, több tó nevét is megleljük. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen Dunaszerdahely környéke a 19. század derekáig bizony mocsaras, lápos, vizenyős terület volt. Az egyik tó elnevezése azonban már érdekesen szembeötlő, ugyanis ekképp hívták a helyiek: Gonosz-tó (Gonuztho). Hogy milyen okból, azt ma csak találgatni tudjuk… Egy másik érdekes feljegyzés 1347-ből maradt ránk az Amade család oklevéltárában, mely szerint a nemesi családok nézeteltérései, vetélkedései során valakit meggyilkoltak, s a megtámadottak a Szent György-templomba (és az azt körülvevő temetőbe) menekültek. Az ötven évre rá már okiratokban is előforduló Szentfundus (Sacere), azaz „sérthetetlen terület” elnevezés is mutatja, hogy a templom bizony többször is védelméül szolgált az odamenekülőknek. Az egyházi sérthetetlenséget akkoriban nem nagyon merték megkérdőjelezni.
Ha minden igaz, 1355-ből származik az első (legalábbis oklevélben feljegyzett) szerdahelyi tolvajnak a neve: ő volt Mihály. Szégyenletes lehetett az esete, hiszen a feljegyzések szerint nem másnak, mint a Szent György-templom Péter nevű harangozónak volt a fia – az alma úgy látszik, messze eshetett a fájától. Ugyancsak 1355-ös a szerdahelyi (s akkoriban véresen botrányosan hangzó) Lucifernek is az említése – legalábbis egy helyi Bertold nevezetű csavargó, akinek egyébként szerdahelyi származású felesége ugyancsak tolvaj volt, neveztette így magát. Ha feljegyezték, biztosan okot adott rá, mindenesetre így Bertold-Lucifer „beírta magát” a történelembe.
1409-ben egy a régi (azaz a templom előtti) piacon történt verekedés keltett nagy szenzációt a kis településen, amit Péter és társai kezdeményeztek – „húzva így” magukra későbbi kihallgatások sorát és végül a pénzbüntetést.  
1506-ban ismét a nemesek civódásának színhelye Szerdahely: ugyanis az itteni békebíráknak kellett eldöntenie, hogy kinek ítéljék az elhunyt Várkonyi Amadé Györgynek a fiát: elrablójának, Várkonyi Amadé Istvánnak, avagy anyjának, Katalin özvegynek. Végül azt határozták, a fiú egy-egy órás beszélgetéssel maga döntse el, a felek közül kinél kíván lakni.
Természetesen nem csupán oklevelek, de például a szerdahelyi Antal-féle krónika is megőrzött több, persze későbbi gyilkosságot, rejtélyt (az itt leírt gyilkosok nevét rövidítjük). Lássunk néhányat innen is:
„1914. augusztus 16-án a Kereszt vendéglőben S. Miklós nádszegi származású munkás szóváltásba keveredett a vendéglő tulajdonosával, Polák Ignáccal. Később S. elhagyta a vendéglőt, de a kocsmáros fiai, a 14 éves Géza és a 15 éves Móric követték őt, s utolérve a községház kapuja előtt megtámadták. A zsebkésével védekező S. mindkét fiút halálosan megsebesítette, s bele is haltak a sérülésbe. A később odaérkező apa is megsérült, de felgyógyult. S-t a helyszínre érkezett rendőrség azonnal letartóztatta, s a bíróság 15 évi fegyházra ítélte, majd rövid börtönbüntetés után az olasz harctérre került.
1918 decemberében a 66 éves Kohn Éliás dunaszerdahelyi lakóst az országúton gyilkolták meg ismeretlen tettesek.”
Egy pillanatra megállunk az utóbbi gyilkosságnál: az ugyanis az első világháború utáni zűrzavaros időben történt. Egy másik forrás mutat rá erre az időszakra érzékletesen: „a hazatért katonák, főleg a fiatalok folytatták a rendetlenkedéseiket. A vagyonosabb gazdákat, urakat, főleg a zsidókat igen sok helyen kifosztogatták. A jegyzőket számtalan községből elkergették. (…) Katonaság, rend az országban nem lévén, senkitől sem féltek.
1919 évi január hó 4 és 5-től kezdve a dunaszerdahelyi fogolytábort fosztották ki a környék lakósai. (…) Az ilyen belső zavargások, terrorizálások, a békés lakosság állandó zaklatása s nyugtalanítása következtében a dunaszerdahelyi közigazgatási hatóság és a zsidók a már Tallósnál lévő cseh megszálló csapatok segítségét (kényszerültek) igénybe venni, kik a Kisduna ágon átkelve körülbelül 200 emberből álló csapattal megszállták Dunaszerdahelyt január 8-ikán délelőtt 11 órakor; elsősorban a vasúti állomás épületét foglalták el. Ezekből látható, hogy a cseheket a belső kérhetetlen zavargások miatt hívták be Csallóközbe először is Dunaszerdahelyre.”  
Nem elemezve most az 1919-es helyzetet, térjünk vissza az Antal-krónikához:
„Ugyancsak ismeretlen tettesek lőtték agyon Ambrovics Simon volt orosz hadifoglyot a 247. számú házban 1919. november 9-én. 1919. december 19-én a 246. számú házban Weisz Hermann 62 éves vendéglőst lőtték le ismeretlen tettesek.
1924. november 9-én P. Oszkár kocsis ekevassal csapta agyon Széher Ernő dunaszerdahelyi lakost, utána pedig kirabolta. A gyilkost a bíróság 15 évi fegyházra ítélte.
1945. február 20-án a Vásártéren két férfihullát találtak. A negyven év körüli férfiak valószínűleg az izraelita felekezethez tartoztak, s halálukat fegyver golyója okozta. Az egyik hullánál talált papírlapon a Weisz név volt olvasható.
1955-ben a Teleki utca 177. számú háza lebontásakor a munkások befalazott csontvázra bukkantak.
Ugyancsak 1955-ben Nemesszegben a volt Németh Miklós féle ház bontásakor az utcai szoba padlózata alatt kb. 25 cm mélységben félig ülő félig fekvő csontvázat találtak, amely az orvosok vizsgálata alapján 150 év óta fekhetett e helyen.”
Ez utóbbi két esethez szinte idekívánkozik az Új Szó 2010-es cikke, a Csontvázakra bukkantak az építkezés során. „Csontvázak kerültek elő a Kondé püspök utcában zajló építkezési munkálatok során. Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy a kétméteres mélységből előkerült lelet három-négyszáz éves. A két csontváz szokatlan, összegörnyedt testhelyzetben, egymás fölött feküdt – az archeológusok ebből arra következtetnek, hogy a két személy valószínűleg támadás áldozata lett. Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy a földi maradványok a katolikus templomtól viszonylag messze voltak elhantolva, míg eleink a 16–17. században szigorú szabályok szerint, a templom körüli sírkertben temetkeztek” – írták le akkor az esetet. Sajnos mindmáig nem került a nagynyilvánosság elé erről több információ.
Visszatérve az 1955-ös nemesszegi esethez, a helyi legendárium és visszaemlékezések szerint az ott talált félig ülő félig fekvő csontváz egy hírvivő katonalovas lehetett, akit az akkor még álló nagy udvarházban gyilkoltak meg, és temettek el sebtében a pincébe (az ott lakók szerint a pince padlózata alatt feküdt a holttest). A ház asszonya értesülve a gyilkosságról, a kapu fölött szoborfülkét készíttetett, ahová egy Mária szobrot helyeztek el, amely a lebontott udvarház helyén felépült kis ház oromzatára is odakerült. A nemesi házban talált iratokat még 1955-ben Antal András összegyűjtötte, elvitte – ezek sajnos máig nem kerültek elő. Ami viszont megmaradt, az ugyancsak a pincéből került elő: a ház urainak, az ősrégi csallóközi nyéki Németh családnak a pecsétnyomója.
Vajon ki tudja, mennyi titkot, borzalmat rejt a föld, s mi minden rejtőzhetik ma is a lábunk alatt?

Iskola a régmúltban



(Duna)Szerdahely legrégibb iskolájának okiratos említésével meglepően korán, már a 14. század legelején találkozunk: ez az ősi iskola a templom tőszomszédságában álló plébánia mellett állt, első ismert tanítója pedig Iván volt (Iwan, 1332). Maga a római katolikus népiskola régi krónikája, amelyet a Csallóközi Múeum őriz, ugyancsak a régmúltba helyezi az iskolaalapítást. Az (azóta elveszett) templomalapítási okiratra hivatkozva írja ugyanis, hogy az iskola eredetileg az 1329. esztendőben „szerveztetett”. Mindenesetre különleges tény, hogy a Csallóköz szívében az Áprád-korban bizonyosan szerveztek iskolát a gyerekek számára, míg másutt csak jóval később, a kötelező iskolai népoktatás „első bevezetésekor” (az 1700-as évek vége) létesültek iskolák a település gyermekeinek oktatására.
Egy jóval későbbi, 1533-as okiratban a kántor és harangozó Fábián iskolamesternek a nevével találkozunk, ami azt is mutatja, hogy bizony szűkös megélhetést jelentett a tanítóskodás, ha mellé még a kántorkodást és a harangozást is vállalni kellett. 1567-ben pedig Ferenc rektorról szerzünk tudomást Kondé Lázár végrendeletéből, aki számára a földesúr tíz évi használatra bizonyos földterületet hagyott.
A 16. század végén a szerdahelyi iskola telkét a kegyúri család, a Pálffy bővíti, az oktatás céljára újraemelt kis épület „elődje” helyén, a plébánia mellett, a Szent György-templom szomszédságában épült újra, a korban szokásos, egyszerű módon készült: vályogból tapasztott fallal, s előbb náddal (majd a későbbi korokban fazsindellyel) fedetten. Az épület egyben a plébános felügyelete alatt álló kántortanító lakásául is szolgált az ezt követő évszázadokban.
Az oktatás tizenhatodik századi színteréül persze jó esetben egy „iskolaszobát”, és maximum egy lakószobát kell elképzeljünk, amihez egy konyha, s kis kamra tartozott, gazdagabb helyeken melléképülettel, istállóval megtoldva. Maga a tanítói fizetés sem volt magas, ezért, mint már azt az 1500-as adat is mutatja, kántorkodással, harangozással egészítettek azt ki. S hogy mi volt a legfontosabb tananyag maga? Természetesen a katekizmus, vagyis a vallásismeret, amit bibliai történetek, egyházi énekek bővítettek, és sok esetben az írásra, olvasásra kevés idő jutott.  
Az 1634-es Pázmány Péter-féle vizitáció ugyancsak említi ezt a katolikus iskolát, és a tanítóról is szól. A kor szokása szerint a közeli szerdahelyi fíliák, leányegyházak iskolás korú gyermekei is ide jártak – feltéve persze, ha az időjárás, illetve a szezonális munkák azt megengedték. Így Újfalu, Nemesszeg, Nagyabony, Hodos, Sikabony, Csótfalva, Nagyudvarnok, Enyed, Balasfalva (Balázsfa), Éte, Hegy, Benefalva (Benefa), Csenkeszfa, Pódafa és Rény legkisebbjei tanultak itt. Az akkor még Szerdahelyhez tartozó albári, tőkési és várkonyi gyerekek azonban a nagy távolság miatt nem jártak a szerdahelyi iskolába.
Jobb esetben a falvak fogott (fogadott, „csavargó”, azaz vándor) tanítókkal „húzták ki azt az időszakot, amíg gyermekeik ismét a megszokott iskolába járhattak.
A 17. század derekán településünkön virágkorát élő reformáció nemcsak kis templomocskát emelt Szerdahelyen, hanem a korban egyre nagyobb jelentőséget kapó iskolai nevelést sem hanyagolta el.  A közösség iskolája Megyeri János és Borbély István telkén, valamint Kalló Máté telkének egy részén állhatott (valahol a mai városi művelődési központ környékén). A század végén azonban a szerdahelyi református prédikátor Sikabonyba, majd Nemeshodosba űzetése nemcsak anyaegyházukat száműzte e településekre, hanem magát felekezeti oktatásukat is.
1777-ig az iskolázás az egyes vallásfelekezetek ügye volt – ekkor teremtette meg a Mária Terézia által kiadott Ratio Educationis annak az első egységes oktatási-nevelési rendszernek a létrehozását, amely az állam, azaz az uralkodó felügyelete alatt áll (főképp a katolikus iskolák rendszerét érintette). Az ekkori, 1781-es vizitáció megőrizte az egytanerős szerdahelyi iskola tanárának (Ludi-rector), Kőváry Andrásnak a nevét is, aki kor viszonyaihoz képest szélesebb műveltséggel rendelkezett, és „azt lehet mondani, minden nyelven” beszélt: magyarul, németül és a „szláv nyelvet” is bírta. S tegyük hozzá, egymaga felügyelte a nem kevesebb mint 30-40 gyereket!

Histórium könyvest!



A mágikus realizmus magyar mestere Dunaszerdahelyen!

2014. november 21-én, pénteken a Historium Kiadó meghívására a nagyszerű tatabányai író, Benyák Zoltán teszi tiszteletét a dunaszerdahelyi Vermes-villában, ahol 18:00 órai kezdettel legújabb könyvét, a Csavargók dalát fogja bemutatni. A szerző könyvei közt nincs két egyforma regény, Zoltán mindig bámulatos történetekbe rántja magával olvasóit, minden alkalommal más-más hangulatokat, dallamokat, ízeket csempészve a sorok közé. Könyvei egyetlen közös nevezője, hogy mindegyik rendkívül magas színvonalú irodalmi élményt nyújt: egyszerre szórakoztat és gondolkodtat el, ragad ki a hétköznapi valóságból és kényszerít kíméletlen önvizsgálatra. Aki tud, jöjjön hát el a Csavargók dala bemutatójára, garantáltan nem fogja megbánni!

 

Képek beküldése | Képeslapok, dokumentumok feltöltése

Várjuk digitálisan és személyesen is az egykori képeket, képeslapokat, újságokat, emlékeket. Ide kattintva vagy online beküldheti azokat, vagy elérhetőségeinken kapcsolatba léphetünk!

Fórumozz! | Keress minket a közösségi hálón!

Az én városom, Dunaszerdahely elérhető a közösségi oldalakon is. Ha kérdése, észrevétele, ötlete, hozzászólása van, ott megteheti. Ide kattintva elérhet bennünket!

Az én városom | Helytörténeti verseny

Dunaszerdahely Város Önkormányzata várostörténeti versenyt hirdet az alap- és középiskolák, valamint az óvodások számára. Érdemes lesz bekapcsolódni!

Híres eleink mondták | Idézetek városunk jeles elődeitől...

Két szegényház számára hagyok huszezer forintot (...) és ekként a családom által megjelölt alkalmas helyen szegényház építtessék. Ugyanott szegények a család által vétessenek fel és amint az más szegényeknél is szokás, ruháztassanak és vagy naponként bizonyos összeg szabassék ki nekik, vagy élelmeztessenek.”

(Kondé Miklós püspök)

Feliratkozás hírlevélre | Hogy mindenről időben értesülj!

Küldj üzenetet! | Kérdezz bátran

Hány szeme van egy embernek? (Számmal írva!)
E-mail
Tárgy
Üzenet
You are here: Home Blog